Konyharuhák és törlők tisztítása

Konyharuhák és törlők tisztítása
Sütünk főzünk a konyhában, sorra álmodjuk, teremtjük meg a finomabbnál finomabb fogásokat. Nagy figyelemmel, tudással és gondossággal járunk el szinte minden konyhai műveletben, azonban konyhai balesetek igen sűrűn előfordulnak. Én most olyan balesetekre gondolok, mint a kifröccsent, kicsapódott, kilöttyent leves, pörkölt, kiömlik az üdítő, kávé vagy egyéb más étel.
Gyorsan kell cselekednünk, ilyenkor hívjuk segítségül a konyharuhát és a papírtörlőt. A papírtörlő általában orvosolja is a problémát, majd a szemétkosárba dobjuk és minden rendben.
Azonban nagyon sok esetben használunk konyharuhát/konyharuhákat, amelyeken bizony néha komoly foltok és elszíneződések láthatóak. Ezeket nehéz eltávolítani. Nehezíti még a problémát, ha ezek a foltok be is száradnak.
A következőkben néhány praktikát és javaslatot mutatunk be, hogyan varázsolhatjuk újjá a besárgult, foltos konyharuhákat.
Első és legfontosabb tudnivaló, hogy NE hagyjuk beszáradni a foltokat a konyharuhánkba, hanem a lehetőségeinkhez mérten minél előbb kezdjük meg a probléma orvoslását, ha ez csak annyiban is merül ki, hogy beáztatjuk a ruhát, ruhákat.
Minden foltra létezik ellenszer és ezek az ellenszerek általában megtalálhatók a háztartásunkban.
1.) Én elsőként az épp használatban lévő mosogatószert vetem be, ugyanis ha képes eltávolítani a szennyeződést a tányérokról, akkor az esetek többségében a konyharuhánkat is tisztává varázsolja. Ha ez nem hozta meg az eredményt én kézimosással és háziszappanos bedörzsöléssel folytatom, majd kicsit félreteszem, hogy kifejtse a hatását. Utána kézzel vagy géppel újra átmosom, vagy csak öblítem.
Ha nyár, vagy jó idő van a kerti (vagy teraszi) szárítókötélre csipeszelem őket. Miért jó ez? Ennek két oka is van. Egyik,hogy a szabadban szárított ruha illata nagyon kellemes, a másik ok, ha nem jött ki a folt teljesen a konyharuhánkból, nap ereje kiszívja a beszáradt foltokat. Ezt a trükköt már nagymamáink is ismerték és alkalmazták.
2.) Ecet és mosópor keveréke
A konyharuha a baktériumok melegágya. Fontos, hogy a mosása mindig magas hőfokon történjen. A mosópor mellé ajánlott ecetet is adni, mert remek fertőtlenítőszer és elveszi a rossz szagokat. Hogy az ecet erős aromája ne érződjön mosás után, öblítőt vagy esszenciális olajat is érdemes használni. Az ecet egyébként gyümölcsfoltok ellen is hatásos.
3.) Szódabikarbónás vízben való áztatás, majd mosás
A szódabikarbóna univerzális csodaszer, mely rengeteg mindenre jó. Főzésnél, sütésnél, takarításnál és mosásnál is érdemes használni A zsíros konyharuhát meleg, szódabikarbónás vízbe kell áztatni 30-60 percre, majd utána jöhet a mosás a szokásos módon.
A trisó régi bevált fegyver, ha zsíros foltok eltávolításáról van szó. A filléres csodaszer egyszerűen alkalmazható: mosáskor is hozzáadhatod, vagy keverd meleg vízbe, majd ebbe áztasd bele a konyharuhákat 30-60 percre mosás előtt. A trisó ereje lenyűgöző, még a legmakacsabb foltokkal is megbirkózik, a fehér textil újra a régi fényében fog ragyogni.
5.) Só és citrom keveréke
A házi szereket érdemes keverni, így a szódabikarbónát az ecettel vagy a konyhasót a citrommal párosítsd. Friss zsírfolt esetében mehet az anyagra a só, amit 15-20 percig hagyj a folton. A só magába szívja a zsír egy részét, de nem tünteti el teljesen. Ezután áztasd citromos meleg vízbe, vagy citromot is dörzsölhetsz a foltra, utána bízd a mosógépre a többit.
Fotók forrása: pixabay.com
ÍzVilága receptek









ÍzVilága receptek








